Milton Friedman (1912-2006) Nobel-díjas amerikai közgazdász a 20. század egyik legnagyobb hatású gazdasági gondolkodója volt. Keynessel ellentétben a kormányzati beavatkozások minimalizálását és a jegybank szerepének előtérbe helyezését hirdette. Nézete szerint a pénzkínálat szabályozása határozza meg elsősorban az inflációt és a gazdasági ciklusokat.
Friedman 1912-ben New Yorkban egy zsidó bevándorló család gyermekeként látta meg a napvilágot. Szegény, de tanult családból származott, édesapja nagy hangsúlyt fektetett a taníttatására. Már fiatalon kitűnt rendkívüli matematikai képességeivel ami később alapját adta a közgazdasági tanulmányainak. Friedman a Rutgers egyetemen végzett 1932-ben ahol matematikát, illetve közgazdaságtant tanult és kiemelkedő eredményei miatt ösztöndíjban részesült. Később a Chicagoi egyetemen szerzett PhD fokozatot (legmagasabb tudományos fokozat) 1946-ban, ezután az egyetem professzora lett és a közgazdasági tanszéken tanított.
A II. világháború alatt és után különböző kormányzati pozíciókat töltött be:
Dolgozott az USA hadügyminisztériumánál a háborús gazdaság tervezésén, illetve a FED-nél is elemzőként.
A Chicagoi egyetemen fejlesztette ki a monetarizmus elméletét amelynek központi gondolata a pénzkínálat szabályozása volt. Később több könyvet is írt a témában.
Kiemelten fontosnak tartotta az oktatás szabadságát, ezért támogatta az iskolaválasztási programokat és a voucher rendszereket vagyis amikor az állam egy utalványt bocsát ki ami bármilyen oktatási célú kiadásra felhasználható.
Egészen a 2006-ban bekövetkezett haláláig aktív közéleti szereplő volt, számos cikket és tanulmányt publikált és gyakran szerepelt a médiában is.
Monetarizmus:
A monetarizmus egy olyan közgazdasági iskola amely elsősorban a pénzmennyiség szerepét hangsúlyozza a gazdaság működésében és a váltakozó ciklusok magyarázatában.
Alapelvei dióhéjban:
1. A pénzkínálat szerepe
A monetarizmus szerint a pénzmennyiség növekedése hosszútávon az infláció elsődleges oka. Ha a pénzkínálat gyorsabban nő, mint a gazdaság termelékenysége az az árszínvonal emelkedését, vagyis inflációt fog előidézni.
- Természetes munkanélküliség
Friedman szerint létezik egy természetes, vagy normálisnak nevezhető munkanélküliségi szint amely alá nem lehet tartósan menni az infláció növelése nélkül. Hiszen minél többen dolgoznak annál több a fogyasztásra elkölthető pénz mennyisége a gazdaságban. Ez ellentmond a Keynes féle megközelítésnek amely szerint a munkanélküliség és az infláció között tartós negatív kapcsolat áll fenn, az az ha magas munkanélküliség akkor alacsony az infláció és fordítva. Friedman szerint ez csak rövidtávon igaz, de hosszútávon nincs csere az infláció és a munkanélküliség között, mert a gazdasági szereplők alkalmazkodnak az inflációhoz.
- Monetáris politika
A monetarizmus szerint a jegybankoknak nem szabad a rövidtávú gazdasági ciklusokat aktív módon kezelni. Ez újfent ellentmond a Keynes féle nézetnek, miszerint az államnak és a jegybanknak aktívan be kell avatkoznia válság, vagy recesszió idején. Friedman azt javasolja, hogy a központi bankok állítsanak be egy stabil pénzkínálati növekedési ütemet (pl. évi 2-3%) amelyet következetesen tartsanak be a rövidtávú gazdasági változásoktól függetlenül. Friedman szerint ezzel elkerülhető az infláció és a defláció ingadozása, valamint sokkal kiszámíthatóbb gazdasági pályát vetít előre ami a piaci szereplők számára is jobb a tervezhetősége miatt.
- A kormányzati beavatkozások korlátozása
A monetaristák kritikusan tekintenek a nagyobb állami beavatkozásokra, különösen a fiskális politikára. Friedman szerint ezek legtöbbször rossz időzítéssel és nem megfelelő hatékonysággal működnek.
A monetarizmus szerint a gazdasági ingadozások fő oka a pénzkínálat nem megfelelő menedzselése például, ha a jegybank túl gyorsan változtat a monetáris irányon a rövidtávú gazdasági ciklusok hatására. Az olajválságok után a neoliberalizmus felemelkedésével a monetarizmus vált elfogadottá az USA-ban és a fejlett országokban.