A köznyelvben sok nagyvállalatra rámondjuk, hogy TBTF a méretéből adódóan, de ez nem ennyire fekete és fehér. A TBTF nem önmagában a méretet jelenti, hogy mekkora egy vállalat. Pl a Microsoft jelenleg a világ 1-2. legnagyobb vállalata mcap szerint, de mégsem hordozna rendszerszintű kockázatot, ha csődbe menne. A TBTF probléma leginkább a pénzügyi szektort érinti. Olyan bankokra, pénzintézetekre vonatkozik amelyek olyan méretűek és annyira összefonódtak a gazdaság kisebb-nagyobb szereplőivel, hogy a csődjük a teljes pénzügyi rendszert veszélybe sodorná a láncreakciós hatások miatt.
Egy TBTF vállalat bukása nem csak a saját problémája:
Egy nagybank csődje láncreakciót indít el más, kisebb-nagyobb pénzügyi szereplőknél is
Megingatja a befektetői bizalmat és megbénítja a hitelpiacokat.
Tömeges munkanélküliséget és recessziót okozhat
A rendszerkockázat jelentését is érdemes tisztába tenni. Azt jelenti, hogy az egész pénzügyi rendszer amiben élünk sebezhetővé válhat egyetlen szereplő bukása miatt, mivel a szereplők között olyan mértékű az összefonódás és az egymásra utaltság, hogy ha probléma lép fel az futótűzként terjed tovább a teljes láncolaton. Például a bankközi hitelezésnél, ha egy bank bukik akkor a többi is veszélybe kerülhet amelyeknek tartozik. A derivatívák (származtatott, tőkeáttétes termékek) és ezáltal a fedezetlen kötelezettségek robbanásszerűen megnőhetnek egy bankcsőd esetén ami a tőzsde bezuhánását eredményezheti. A likviditás elapad, mert ilyen helyzetben mindenki egyszerre akar készpénzhez jutni és senki nem hajlandó kockázatot vállalni.
Erre a legeklatánsabb példa a 2008-as válság amikor a Lehman Brothers csődje elindította a dominót. A kormány nem mentette meg és így rövid idő alatt globális pénzpiaci pánikot, majd recessziót váltott ki. Azóta rengeteget szigorodott a tőkemegfelelés és a felügyeleti bizottságok is rendszeres stressztesztnek vetik alá a bizonyos méretnél nagyobb pénzintézeteket. Alapvetően, ha egy szereplő TBTF akkor csődveszély esetén állami mentőcsomagot (bail-out) kap, tehát az adófizetők pénzéből megmentik a vállalatot a mégnagyobb rossz elkerülése érdekében. Ugyanakkor ennek kapcsán több észrevétel és kritika is felmerülhet: Például, ha a nagybankok tudják, hogy ha esetleg mégis csődveszélybe kerülnének akkor úgy is kimenti őket az állam, akkor felelőtlenebbül kockáztathatnak ami viszont versenyhátrányt jelent a kisebb szereplőknek akik nem számíthatnak semmilyen segítségre. Ez tovább növeli az egyenlőtlenséget ami megintcsak a nagyobb szereplőknek kedvez és így a rendszer önmaga ellensége lesz.
Alternatívák az állami mentőcsomagra:
Bail-in: A veszteségeket a részvényesek és a kötvényesek viselik. Ha a felügyelőhatóság megállapítja, hogy egy bank csődközeli állapotba került akkor befagyasztják a részvényekkel való kereskedést, majd leírják őket és a banki részvények törlésre, vagy kivezetésre kerülnek a tőzsdéről. A részvényesek nem kapnak semmit, csak ha a betétesek majd a kötvényesek kártalanítása után marad még valamekkora vagyoni hányad, de ez ritka. A bail-in csökkenti a morális dilemmát mivel nem adófizetői forrásokból finanszírozzák a bank kimentését. Sőt igazából nem is lesz kimentve, hanem a befektetők kárára csökkentik a betétesek veszteségeit. Európában pl a 100 ezer euró alatti betétek teljesen védettek, arra állami garancia vonatkozik. A 100 ezer euró feletti betéteknek viszont a 100 ezer feletti része bevonható a kárenyhítésbe. Tehát csőd esetén a csapás legelőször a részvényesekre, aztán a kötvényesekre, majd a 100 ezer eurónál nagyobb betétekre súlyt le.
Intézményes méretkorlát: Több javaslat is született már a pénzintézetek mesterséges méretkorlátozására, de hivatalos jogszabály még nem került elfogadásra. Ez a „mozgalom” a Too Big to Exist, vagyis a túl nagy, hogy létezzen névre hallgat.
Kelt: 2025.07.02.