Korunk legismertebb gazdasági berendezkedése, a kapitalizmus sok vita tárgyát képezi. Gazdasági, társadalmi és környezeti hatásairól a mai napig megoszlanak a vélemények.
A kapitalizmus a modern világ legmeghatározóbb gazdasági modellje, amely évszázadok óta alakítja a gazdasági, társadalmi és technológiai fejlődést. Bár gyakran azonosítják a piacgazdasággal, valójában ennél sokkal komplexebb és mélyebb szerkezetet jelent.
A kapitalizmus alapjai a közhiedelemmel ellentétben nem a piac és nem is a magántulajdon.
A közgondolkodásban a kapitalizmust gyakran a piac jelenlétével, vagy a magántulajdon dominanciájával azonosítják. Ezek valóban meghatározó elemei, de nem kizárólagosak hiszen a piac és a magántulajdon más gazdasági modellekben is ugyanúgy megtalálható. Ami azonban a kapitalizmust igazán megkülönbözteti, az a folyamatos növekedés iránti nyomás és kényszer.
A rendszer középpontjában a profitmaximalizálás áll, ami a vállalatokat állandó versenyre és terjeszkedésre ösztönzi. Aki nem növekszik, az lemarad. Beszűkül a piaci részesedése majd elvesztíti a befektetőit és végső soron a létjogosultságát. A megtermelt nyereség egy része visszaforgatásra kerül fejlesztésbe, új technológiákba, marketingbe ami felgyorsítja a gazdasági ciklusokat és ösztönzik a fogyasztást.
A szabad verseny illúziója: vagyoni koncentráció, befolyás = egyenlőtlenség
A kapitalizmus egyik hívószava a szabad verseny, ám a gyakorlatban ez korántsem ilyen egyértelmű. A kapitalizmus természetéből fakadóan skálázható ami azt jelenti, hogy a nagyobb olcsóbban termel, hatékonyabban hirdet és gyorsabban innovál az erőforrásai révén – így egyre nehezebb az új szereplőknek piacra lépni.
A tőke és adatkoncentráció miatt a nagyvállalatok gyakran monopol vagy oligopol helyzetbe kerülnek. A politikai faktor, miszerint a legnagyobbak befolyással bírhatnak a döntéshozókra is kulcsfontosságú. A lobbitevékenység bevett szokás és a nagyvállalatok vezetői általában mindig próbálnak jó kapcsolatot ápolni az éppen regnáló kormánnyal. Ennek következtében könnyen kialakulhat, hogy a szabályozói környezet a domináns szereplők érdekeit fogja előtérbe helyezni, nem a piac egészét.
Mindemellett az adatok birtoklása is hatalmas versenyelőnyt jelent. Egy adott esetben több 10 vagy 100 millió felhasználóval rendelkező nagyvállalat óriási mennyiségű fogyasztói és piaci adatpont felett diszponál, míg az új belépők számára ezek az információk elérhetetlenek, vagy csak extrém költségek árán hozzáférhetők.
A kapitalizmus paradoxona:
A versenyre épít, de az öngerjesztő folyamatai révén gátolja azt.
Ez a modell egy önmagát serkentő ciklust hoz létre amiben a sikeres vállalatok még sikeresebbek lesznek, miközben a kicsik és újonnan belépők egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Ez végső soron nemcsak a versenyt korlátozza, hanem hozzájárul a társadalmi egyenlőtlenségek növekedéséhez is.
A nagyvállalatok erőforrásai lehetővé teszik, hogy hosszú távon fenntartsák és tovább növeljék a dominanciájukat, miközben az új szereplők jelentős korlátokkal szembesülnek már a piacra lépés pillanatában.
A kapitalizmus ugyanakkor rengeteg pozitív tulajdonsággal is rendelkezik, mint az innováció a fejlödés és a globálizáció.
A versenyhelyzet ösztönzi az innovációt, és ez nem csak gazdasági, hanem társadalmi szinten is hat: új technológiák, egészségügyi megoldások, energiahatékony rendszerek születnek, amelyek javíthatják az általános jólétet.
A kapitalizmus továbbá ösztönzi a tudásáramlást ami elősegíti a gazdasági növekedést és serkenti a nemzetközi együttműködéseket.