A Bretton Woods-i rendszer megszűnése után tovább folytatódott a 70-es évekbeli esemény-sorozat.
Az 1973-as és 79-es első és második olajválság nem csak az energiapiacokat rengették meg hanem komplex, világgazdasági és politikai fordulópontokat is jelentettek.
Ezek a válságok világítottak rá többek között arra is, hogy az olaj nem csak egy energiahordozó hanem stratégia fontosságú eszköz is amellyel globális befolyást lehet gyakorolni.
Az első olajválság (1973-74) kezdete az Izrael és az arab államok között kitört jom kippuri háború volt.
Az USA és több nyugati ország támogatták Izraelt amit az arab államok nem néztek jó szemmel és drasztikus olajembargót vezettek be.
Az OPEC megtiltotta az olaj-exportot minden Izraelt támogató ország felé és alig pár hónap leforgása alatt négyszeresére emelték az olaj árát.
A következmények nem maradtak el ugyanis hamar óriási hiány és energiaválság alakult ki a nyugati országokban.
Az infláció megugrott miközben a gazdasági növekedés lelassult ami stagflációhoz vezetett. Elindult az alternatív források iránti fokozott érdeklődés, illetve ekkor fogalmazódott meg a stratégiai olajtartalék ötlete is.
1974-ben véget ért a jom kippuri háború és részben stabilizálódott a helyzet. Az olajembargót fokozatosan feloldották és az ellátás helyreállt, de az olajárak magasak maradtak. Az export-tilalom előtti 3$/hordó helyett 10-12$ között stabilizálódott az árfolyam és az olaj lett az egyik legfontosabb geopolitikai tényező. Megindult az energia diverzifikáció főleg a nagy energiaimport-függő országokban (pl. Japán és Európa). Atom és szénerőműveket kezdtek el építeni valamint az Északi-tengeri olaj kitermelése is megkezdődött. A gazdasági növekedés lassú volt és a stagfláció tartós maradt egészen az évtized végéig.
A második olajválság (1979-1980) kiváltó oka az Iráni forradalom volt ami megbuktatta az akkori nyugatbarát vezető uralmát és az iráni olajkitermelés leállásához vezetett.
Irán volt akkoriban a világ egyik legnagyobb olaj-exportőre így a kiesése azonnali sokkot okozott. Az Irak-Irán háború (két fontos OPEC tag) tovább mélyítette a krízist és egyik sem tudott stabil exportot biztosítani. A piac nem tudta meddig tart a feszültség ezért a legtöbb ország tartalékot kezdett felhalmozni ezáltal a kereslet mesterségesen megnőtt miközben a kínálat nagyon szűk volt. Ebből könnyű kikövetkeztetni, hogy hatalmas árrobbanás zajlott le. Az árfolyam az akkori 11-12$/hordó körüli szintről rövid idő alatt 35$/hordó fölé emelkedett és ismét stagfláció alakult ki.
Az új iszlám rezsim általános bizalmatlanságot váltott ki a nyugati országokban az olajellátás stabilitását illetően aminek folyományaként még több erőforrást fektettek az alternatív lehetőségekbe.
Az elszálló inflációra a Paul Volcker vezette FED drasztikus monetáris szigorral válaszolt és az alapkamat a 20%-os szintet is elérte. A cél egyértelműen az infláció letörése és a dollár hitelességének visszaszerzése volt. Ez rövid távon egy mély recessziót és társadalmi feszültségeket okozott, de hosszútávon megalapozta a tartós stabilitást.
A magas olajárak visszavetették a keresletet és a technológiai fejlődés az alternatív források iránt felgyorsult. A 80-as években több nem OPEC-ország (pl. Norvégia, Mexikó) is belépett az olajpiacra ami segített stabilizálni a kaotikus kínálatot és az OPEC nem tudta tovább mesterségesen magas szinten tartani az árakat így 1985-86-ban az olaj ára 50%-ot esett és az OPEC egyeduralma megtört. A stagfláció és a fiskális stimulusok hatástalansága miatt az akkori keynesi gazdaságpolitika a hattérbe szorult és helyét a monetarizmus váltotta fel ami a pénzkínálat kontrollján alapult. Ekkor jött be a Neoliberalizmus is ami elhozta a dereguláció és a privatizáció korszakát. Az állami szerepvállalás visszaszorult és megjelent a jegybanki függetlenség eszméje, miszerint a monetáris politika lesz az elsőszámú kulcsszereplő a gazdaságban.
Az 1970-es évek olajválságai nem csak gazdasági sokkhelyzetek voltak, hanem geopolitikai perspektíva váltásokat is hozott. A nyersolaj fegyverré vált és világszerte átrendezte a gazdaságpolitikát és az energiabiztonságról alkotott képet. A központi bankok szerepvállalása megerősödött, a piac szerepe jobban előtérbe került.