A China Evergrande Group Kína második legnagyobb ingatlanfejlesztője több, mint 300 milliárd dolláros adósságállományt halmozott fel részben az árnyékbankrendszeren keresztül.
Az üzleti modelljuk úgy nézett ki, hogy csak akkor működik, ha folyamatosan áramlik a tőke. Előre eladták a még fel sem épült lakásokat amikből még újabb projekteket finanszíroztak. Volt egy állandó, de nagyon instabil és gyenge alapokra épülő körforgás.
2021-ben a kínai kormány a magyarul három piros vonal névre hallgató politikájával megfékezte a túlzott hitelfelvételt a rohamosan emelkedő eszközárak miatt. Ez gyakorlatilag megállította az Evergrande vérkeringését és a cég szinte azonnal működésképtelen lett. Képtelen volt finanszírozni az adósságait, a projektek teljesen leálltak, alvállalkozók mentek csődbe és a vásárlók várták, hogy a felépüljön a már kifizetett vagy részben kifizetett lakásuk.
A dominóhatás természetesen nem maradt el. Ingatlanfejlesztő és kivitelező cégek sorra mentek csődbe és a lakosság bizalma megrendült az addig stabilnak hitt ingatlanpiacban. Tömeges volt az adósságsztrájk ahol a vásárlók megtagadták a hiteleik törlesztését az el nem készült lakásuk miatt. Az ingatlan szektor a kínai GDP közel 30%-át teszi ki közvetve és közvetlenül így érthető módon nem csak pénzügyi hanem társadalmi válsághelyzet is kialakult.
A kínai állam kezdetben nem avatkozott be, nem ismerték fel időben a rendszerszintű hatásokat. Az állam álláspontja az volt, hogy a piaci szereplőknek viselniük kell a döntéseik következményét. 2022-ben viszont már fellépett az állam és célzott likviditásbővítéssel és különféle szabályozói könnyítésekkel próbálta megakadályozni a szélesebb körű fertőzést.
2023-2024-ben már fokozatosan lazítottak az ingatlanpiacra vonatkozó szabályrendszeren, hogy elősegítsék a kereslet újraindulását.
Azonban egy ekkora piacon a helyreállás lassú folyamat, még a mai nap is tart és elemzők szerint teljesen csak az évtized végére normalizálódhat a helyzet.
Az árnyékbankrendszer és az Evergrande-ügy rávilágított arra, hogy a pénzügyi dereguláció és a különféle átláthatatlan finanszírozási formák hosszútávon, ha elég ideig hagyják őket növekedni rendszerszintű kockázatokat hordozhatnak. Az implicit állami garanciák, tehát, hogy a szereplők azt feltételezik, hogy az adott vállalat a „Too Big To Fail” kategóriába tartozik és ha mégis baj lesz majd az állam közbeavatkozik és kimenti hamis képet festett a stabilitásról.
Árnyékbankrendszer:
Leegyszerűsítve olyan pénzügyi tevékenységek amelyek „úgy viselkednek, mint a bankok”, de nem tartoznak a banki szabályozás és felügyelet alá.
Ilyenek pl.:
Vagyonkezelők
Pénzpiaci alapok
Trust cégek – Befektetési vállalat amik hiteleket és különféle és pénzügyi kocstrukciókat is nyújtanak
P2P platformok: Olyan online hitelezési platformok ahol magánszemélyek vagy cégek nyújtanak közvetlenül hitelt más magánszemélyeknek vagy cégeknek.
Ezek sokkal kevésbé átlátható módon működnek így lényegesen nehezebb is felmérni a bennük rejlő kockázatokat, illetve nincs betétbiztosítás, sem jegybanki védőháló. Válság idején a fiskális és monetáris védelem hiánya miatt azonnal befagyhat a finanszírozás és a hirtelen tőkekivonás gyors összeomlást eredményezhet.
A kínai hosszútávú kihívás, hogy befektetés orientált helyett, fogyasztásvezérelt legyen a gazdaság.