Az MMT, magyarul a modern monetáris elmélet az utóbbi évtized egyik legvitatottabb közgazdasági megközelítése.
Alapjaiban kérdőjelezi meg a költségvetési fegyelem tradicionális értelmezését és egészen más kontextusba helyezi az állami költekezéseket.
Az alapgondolatok:
Egy szuverén valutát kibocsátó állam soha nem mehet csődbe, mert bármikor képes saját devizában finanszírozáshoz jutni.
A állami költségvetési hiány önmagában nem probléma, sőt! A magánszektor megtakarításai gyakran az állami hiány tükörképei.
Az infláció a költekezés legfőbb korlátja, nem pedig a hiány vagy az államadósság szintje. Ezek ugyanis gyakorlatilag „végtelenek” is lehetnek.
Az adóztatás elsődleges célja nem a bevétel forrás, hanem a pénzmennyiség és a kereslet és kínálat szabályozása a gazdaságban.
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy:
Az állam szabadon költekezhet amíg nincs érdemi infláció, vagy túlfűtött gazdaság. A kormány munkáltatóként utolsó menedék szerepet is betölthet a garantált közmunkaprogramok révén.
Nem kell megszorítani csak azért, mert nő az államadósság, vagy a költségvetési hiány, csak abban az esetben, ha infláció lép fel és/vagy nagyon túlértékeltek lesznek az eszközárak.
A legtöbb kritika az elmélettel kapcsolatban a hosszútávú hiperinflációs veszély, a politikai fegyelem hiánya és a befektetői bizalom kérdésköre.
A túlzott jegybanki finanszírozás gyengítheti a valuta értékét és alááshatja a befektetői bizalmat.
Az MMT csak olyan országokban működhet amelyeknek saját, lebegő-árfolyamrendszerben működő valutájuk van és nincs, vagy csak nagyon minimális a devizaadóssága.
Az MMT radikálisan újra gondolja az állam szerepét a gazdaságban, különösen a válsághelyzetekben. Megvalósításához paradox módon pont a lazább keretrendszer miatt fokozottabb szakmai és politikai fegyelem szükséges ami az inflációs normák maradéktalan betartása és a túlfűtött gazdaság elkerülése révén kell, hogy megvalósuljon.