Egyedül élünk, de együtt bukunk? – A magány nem csak magánügy!

Egyre több a szingli. Amit pár évtizeddel ezelőtt még természetes életútnak tartott a társadalom – fiatalon házasság, majd családalapítás – ma sokak számára már egyáltalán nem vonzó, vagy elérhetetlen kompromisszum. Elég csak a saját baráti körünkre, vagy ha szülők vagyunk a gyermekeinkre gondolni.
Míg pár generációval ezelőtt egyetlen keresetből is megélt egy egész család, manapság sokszor két jövedelem sem elengedő a biztonságos életkörülmények megteremtéséhez.
Eközben az individualizmus ideológia (az egyén fontossága) és a fogyasztói kultúra mind-mind abba az irányba tolják a fiatalokat, hogy szabadságot és önmegvalósítást keressenek a családi lét „béklyója” helyett.
De vajon milyen ára van ennek a folyamatnak? Hogyan hat az egyéni prioritások változása az össztársadalmi szerkezetre, a gazdaság működésére és a jövő nemzedékeinek kilátásaira?

Emancipáció

A nők először a 19. században kezdtek dolgozni különféle manufaktúrákban, de ez akkor sokkal inkább volt kényszer, mint sem valódi emancipáció. Alacsony bérért és rossz munkakörülmények között dolgoztatták őket. A nagy fordulat amikor a nők tényleg tömegesen kezdtek el dolgozni az I. világháború idején történt. Férfiak millióit besorozták aminek nyomán hatalmas űr keletkezett a munkaerőpiacon. A legtöbb nő ekkor tapasztalta meg először, hogy milyen a fizetett munka és az anyagi önállóság ereje. A II. világháború tovább erősítette a trendet, ugyanakkor a harcok végeztével sok nőt próbáltak visszaszorítani a háztartásba (még média kampány is volt erre), de a folyamat már nem volt visszafordítható. A nők egyre nagyobb számban voltak jelen a munkaerőpiacon és a 60-70-es években vált végleg általános jelenséggé, hogy a nők is teljes munkaidőben dolgoznak.

A családmodell átalakult. Elkezdett kitolódni a házasságkötés és a gyermekvállalás ideje. A válások száma megugrott, ugyanis a nők anyagi és egzisztenciális függése a férfiaktól megszűnt. A női identitás kiegészült a „dolgozó nő” szerepkörével is. A nők már nem csak anyák és háztartás-vezetők voltak, hanem önálló gazdasági szereplőkké is váltak. A 70-es évektől vált teljesen természetessé, hogy a nők is tanulnak és karriert építenek.
A folyamatot tovább erősítette a 60-as években megjelent fogamzásgátló tabletta is aminek segítségével a nők először tudták teljesen saját maguk befolyásolni, hogy mikor vállalnak gyereket.

Ezzel szimultán azonban a társadalom és a gazdaság is alkalmazkodott a kétkeresős modellhez. Ahogy a nők is elkezdtek tömegesen belépni a munkaerőpiacra, fokozatosan az vált a normává, hogy egy háztartásban két kereset biztosítja a megélhetést. Ennek hatására a lakhatási költségek, az oktatás, a szolgáltatások ára és az általános fogyasztási szint mind-mind ehhez igazodott, vagyis az árak fokozatosan emelkedtek hiszen nőtt az elkölthető bértömeg a gazdaságban. A 20. század utolsó évtizedeiben már egyre inkább két jövedelem vált szükségessé a korábbi életszínvonal fenntartásához.

Ez egy sajátos paradoxont hozott létre: több lett az elvégzett munka, több lett a háztartások bevétele, de mégsem emelkedett ezzel arányosan az életszínvonal. Ennek következtében sok fiatal halogatja a házasságot és a gyermekvállalást, mert az anyagi biztonság megteremtése önmagában is kihívást jelent. A gyermektelenség nem csak személyes választás, hanem részben gazdasági kényszerré is vált.
Gondolj csak magadra, vagy a gyermekedre: Mennyire érzed, hogy a munka és/vagy a jövőkép hiánya miatt kitolódik a családalapítás? Rengeteg fiatal úgy érzi, hogy a párkapcsolat és a család túl nagy áldozatokat követelne a munka és a karrier mellett. Ez a tendencia hozzájárul a születésszám visszaeséséhez és az öregedő társadalom problémájához.

Az emancipáció viszont csak egy tényező, de a biológia sem enged el bennünket ilyen könnyen…

Egy kis adat: A termékenységi arányszám (TFR = Total Fertility Rate) a fejlett világban átlagosan 1.5 körül alakul. Ez a mutató azt mutatja meg, hogy egy nőnek átlagosan hány gyermeke születik. A reprodukciós vagy más néven helyettesítési szint tehát amikor a társadalom hosszútávon és fenntarthatóan stabil marad: 2.1. Jellemzően a harmadik világbeli országok vannak csak ezen arányszám felett míg az Európai Unió átlaga 1.4, USA 1.6, Magyarország 1.6, Franciaország 1.8, Németország 1.4, Japán 1.3 stb.
A dobogó legfelső fokán a Szubszaharai Afrikában található Niger helyezkedik el a maga 6.8-as termékenységi arányszámával míg a sereghajtó Dél-Korea 0.8-cal. Fontos megjegyezni, hogy a globális átlag 2.2 – 2.3, tehát a világunk össznépessége folyamatosan növekszik. Ez úgy oszlik meg, hogy a fejlett régiókban egy erősen fogyó és elöregedő társadalomról beszélünk (avg. 1.5 TFR) míg a fejletlen, harmadik világbeli országokban népességrobbanás (avg. 3+ TFR) zajlik.

Evolúciós pszichológiai és szociológiai tényezők a párválasztásban

Az OECD országokban a friss diplomások 60%-a nő. A 25-34 éves korosztályban a nők felének van felsőfokú végzettsége, míg a férfiaknál ez az arány csak 37% körül alakul. Itt jön képbe az a tény, hogy a nők túlnyomó része nem házasodik lefelé. Ez egy evolúciós hozadék. Egy diplomás, magas beosztásban dolgozó, stabil egzisztenciával rendelkező nő nem fog egy gyenge egzisztenciájú és alacsony végzettségű férfival házasságot kötni. Ez egy ösztön ami az ősi túlélési stratégia része volt, de annyira elemi, hogy a mai napig ez az egyik legerősebb beidegződés ami a párválasztást illeti. Az emberiség történelmének nagy részében a nők a gyerekekért és a háztartásért voltak felelősek. Az anyagi javak és erőforrások megteremtése mindig is a férfi feladata volt. Az állatvilágban is megfigyelhető, hogy a nőstények mindig a legnagyobb és legerősebb hímeket választják. A nőstény gondozza az utódokat, míg a hím őrzi a területet, vadászik stb. Ez az elemi ösztön és beidegződés a mai napig jelen van bennünk, emberekben is. A nő olyan férfit választ akire feltud nézni és aki biztonságot tud nyújtani ami a mai modern társadalomban már nem a termet és a nyers erő hanem a státusz és az anyagi erőforrások perspektíváján manifesztálódik, míg a férfiaknak elsősorban a fiatalság és a vonzerő a hangsúlyos. Ezért van az, hogy a nők belső identitása sérül, ha egy nála alacsonyabb egzisztenciával rendelkező férfival állna össze, mert nem teljesül az ősi modell miszerint a férfinak kell a stabil hátteret és a biztonságot megteremtenie. Ezért ritka, hogy a nők lefelé házasodjanak, míg fordítva ez egyáltalán nem szokatlan.
Mivel ez a trend egyre csak erősödni látszik, hogy a nők arányaiban sokkal többen szereznek felsőfokú végzettséget, mint a férfiak abba az irányba tolják az össztársadalmi trendet, hogy egyre jobban kitolódik és ezáltal egyre kevesebb lesz a gyermekvállalás aminek hosszútávon nagyon súlyos gazdasági következményei lesznek és aminek már most is látjuk a hatásait.

A szingli-lét digitális gyorsítósávja avagy: követők vannak, társ nincs

A közösségi média és a manapság már 0-24 online jelenlét nagyban ráerősít a szingli-lét problémáira. Ez pszichológiai, szociológiai és kulturális hatás is egyszerre.
Az egyik és talán legtriviálisabb probléma a közösségi médiával kapcsolatban amit a pszichológia már régóta ismer: a ‘paradox of choice‘ jelenség. A választás paradoxona azt jelenti, hogy minél több lehetőségünk van, annál nehezebben hozunk döntést. Régebben a párválasztás a helyi közösségekre korlátozódott: iskola, munka és lakóhely, baráti kör stb.
A közösségi média azonban kinyitotta a világot: a társkereső appok hatására az emberek úgy érzik, hogy végtelen lehetőségük van ami azt eredményezi, hogy sokkal nehezebben köteleződnek el. Túlméretezett lett a kínálat a partnerpiacon, egy gombnyomással több száz vagy akár ezer potenciális partner érhető el – olyan mennyiség amit az agyunk evolúciós múltja nem tud kezelni. A bőség nem több kapcsolatot, hanem több elutasítást eredményezett, mert mindig ott a gondolat, hogy „lehet, hogy van jobb is”. Inkább nem köteleződünk el, nehogy lemaradjunk a még jobb lehetőségről.
Ez normalizálja a szingli létet mivel egyre többen érzik úgy, hogy felesleges kompromisszumokat kötni hiszen megannyi lehetőség van még.
A következő probléma a közösségi médiával kapcsolatban a felfokozott elvárások. Bármelyik platformra felmegyünk mindenki a legjobb arcát mutatja: gondosan kiválogatott és megszerkesztett fotók, sok utazás, boldog pillanatok stb. Azt látjuk, hogy mindenki fitt, szép és sikeres míg a valóság árnyaltabb arca rejtve marad, csak a kirakatot látjuk. Ez a torz kép azt az illúziót kelti, hogy a potenciális partnernek mindig sikeresnek, szépnek, szinte tökéletesnek kell lennie. Ezt látjuk folyamatosan mindenhol ami tudatalatt elvárásokat ébreszt bennünk magunk és a partnerünk felé is. A férfiak a fiatal, szép, modell alkatú és a kicsit „többet mutató képekkel” operáló nőket lájkolják, míg a nők a jóképű, fitt és sikeres férfiakat követik. Ez a jelenség mind a két nemben torz elvárásokat ébreszt ami azt eredményezi, hogy az online térben egy nagyon szűk réteg kapja a figyelem nagy részét és a többiek szinte láthatatlanná válnak (csak úgy, mint a gazdaságban).
Az irreális mérce problémája, hogy hajlamosak vagyunk összehasonlítani saját magunkat és a partnerünket is a közösségi médiában látott ideálokkal ami általában elégedetlenséget szül.
Ha férfiként azt látjuk, hogy papíron mindenki sikeres, gazdag, jóképű és sportos akkor ez lesz a standard-ünk ehhez fogjuk hasonlítani magunkat ami torzítja az önértékelést és inkább meg sem próbálunk ismerkedni hiszen mindenki jobbnak tűnik nálunk akkor meg minek erőlködjünk, úgy sincs esélyünk a partnerpiacon. Ugyanez igaz a nőkre is.

A folyamatos online jelenlét miatt a párválasztás egy szüntelen összehasonlító közegben zajlik. A like-ok mennyisége gyakran összekeveredik azzal, hogy valaki valójában mennyire értékes ember. A nők általában lényegesen több figyelmet kapnak a közösségi médiában ami megerősíti bennük azt az érzést, hogy csak felső-osztálybeli férfiak jöhetnek szóba.
A következménye ezeknek, hogy össztársadalmi szinten halogatjuk az elköteleződést, mert mindenki a „tökéleteset” hajkurássza és egyre kevésbé hajlandóak az emberek kompromisszumokat kötni.
Ez hosszútávon mentális problémákhoz vezethet a fiataloknál: szorongás, depresszió és önértékelési zavarok léphetnek fel a tartós sikertelenség hatására. A „párkapcsolat” szó ma már egyre inkább csak egy fogyasztási cikké degradálódott: „ha nem tetszik, lecseréljük.”

Több latte, kevesebb gyerek avagy: a tinder generáció adóssága

A társadalmunk átalakulásának egyik legalapvetőbb gazdasági hozadéka a fogyasztás átalakulása.
Egy szingli külön háztartást visz ami azt jelenti, hogy több lakásra, több áramra, több bútorra stb. van szükség ugyanannyi ember számára. Például, ha 4 ember lakik egy családi házban akkor jobbára 1 hűtőjük, mosógépük és kanapéjuk van. Ha 4 ember külön albérletben lakik az 4 hűtőt, 4 mosógépet és 4 kanapét stb. jelent. Ez a hatás felpörgeti a fogyasztói piacokat aminek hatására újra kell gondolnunk a főáramú közgazdaságtan által tanított inflációs normákat és ami pazarlóbb erőforrás-felhasználáshoz vezet.
A szinglik értelemszerűen magukra költenek: éttermek, utazások, fesztiválok, hobbi stb. Nincs családi költségvetés így az egyéni élményfogyasztás válik hangsúlyossá. Például egy nemrégiben készült reprezentatív felmérésben kiderült, hogy a fiatal szinglik inkább elmennek évente 2x külföldre, minthogy félretegyenek lakásra, vagy családalapításra.
Ennek hatására a gazdasági szerkezet nagyban torzul. A szinglik rövidtávon fogyasztás élénkítő tényezők azonban hosszútávon a családos fogyasztási minták visszaesnek: kevesebb lesz a gyerekhez kapcsolódó költés.
A szingli társadalom új fogyasztói mintát hozott létre: több egyéni élmény, több technológiai költés, több erőforrás igény, de kevesebb befektetés a jövőbe. Ez rövidtávon élénkíti a gazdaságot, de hosszútávon viszont fenntarthatatlan pályára tolja.
Ha kevesebb gyermek születik akkor az aktív munkaképes réteg beszűkül, mert nincs megfelelő utánpótlás ezért nem ritkán bevándorlással próbálják pótolni a piaci szereplők a munkaerőhiányt ami felgyorsítja a globalizációt és közvetetten fokozza a migrációs nyomást.

Demográfiai és makrogazdasági következmények

Ha az 1,5 átlagos termékenységi arányszámot vesszük alapul az azt jelenti, hogy a fejlett világban generációnként kb. 25%-kal csökken a népesség, tehát minden nőre átlagosan 1,5 gyerek jut. Vagyis, ha egy generációban van pl.: 1000 nő és nekik 1500 gyermekük születik akiknek a fele nő akkor a következő generációban már csak 750 nő lesz. A generáció azt az életkort jelenti amikor gyermekük születik a nőknek. Ez az Unióban ma átlagosan 25-30 éves kor között valósul meg, vagyis ezt az időintervallumot tekintjük egy generációnak. 5 generáció, azaz 125-150 év alatt a születések száma kevesebb, mint a harmadára fog visszaesni 1,5 TFR mellett, vagyis az előző 1000 nő kiinduló példánál maradva az 5. generációban már csak 316 nő fog születni miközben a technológia és az orvostudomány fejlődése miatt az átlagéletkor egyre csak növekszik.
A 70-es években még 5-6 dolgozó tartott el 1 nyugdíjast, ma az EU-ban átlagosan 2,3 dolgozó jut egy időskorú emberre. 2050-re tehát kb. 25 év múlva ez az arány 1,5 alá eshet és ha nem lesz változás akkor 2070-re akár az 1:1 arány is kialakulhat.
Egyre több nyugdíjast kell, egyre tovább (átlag életkor emelkedés) eltartania egyre kevesebb dolgozó embernek. Ez józan paraszti ésszel is belátható, hogy fenntarthatatlan modellt hoz létre.

Az állam ugyanakkor több fronton is be tud avatkozni:
1. Nyugdíjkorhatár emelése, vagyis hosszabb ideig dolgozzanak az emberek és kevesebb ideig kelljen őket eltartani. Ez drasztikusan, emberileg és morálisan is megkérdőjelezhetően hangzik, de még mindig vonzóbb, mint az alternatíva: változás hiányában a társadalmi összeomlás fenyeget amiből nagyon nehéz és hosszadalmas a kilábalás.
2. Adó- és járulékemelés ami azt eredményezi, hogy nagyobb teher jut a dolgozókra. Ez viszont társadalmi feszültségeket válthat ki, politikailag nagyon érzékeny téma.
3. Nyugdíjak és/vagy az emelési ütem mérséklése. Ez politikailag szintén nagyon nehéz.
4. Bevándorlás ösztönzése – Jó demográfiával rendelkező országokból fiatal munkaerő importálása.
5. Edukációval és támogatással a magánnyugdíj és az öngondoskodás erősítése, hogy ne csak és kizárólag mindenki az állami rendszerre akarjon támaszkodni idős korában.
6. Termelékenység javulás – A technológiai boom eszközeinek kihasználása. AI és robotizáció segítségével növelni az előállított értéket, vagyis ugyanannyi dolgozó több értéket termel. Ez ideig-óráig fog működni, mert ha bevétel többlet jelenik meg a cégeknél és ezáltal az embereknél is az mindig lecsapódik az árakban, vagyis az inflációban, mint ahogyan az a kétkeresős modellnél történt.

Nem túlzás azt mondani, hogy a nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában egy időzített bomba. Tendenciózusan egyre több nyugdíjasra jut egyre kevesebb járulékfizető. Ha nem történik beavatkozás akkor 1 generáción belül fenntarthatatlan lesz a jelenlegi felosztó-kirovó rendszer.
Ez szélsőséges esetben társadalmi válságot, politikai instabilitást és tömeges elszegényedést eredményezhet.

Lehetséges megoldások:

A rugalmas munkavégzés támogatása, hogy könnyebb legyen a munkavállalást és a gyermeknevelést összehangolni.
Adókedvezmények és lakhatási támogatások a családosok számára.
Családi pótlék kiigazítása, illetve ezekkel szimultán emelni a nyugdíjkorhatárt és visszafogni a nyugdíjindexálást.
A családi értékek újrapozicionálása a fiatalok körében a média, az oktatás és a közbeszéd szintjén is.
Több bölcsőde és óvoda létesítése, illetve különféle ösztönzők kidolgozása annak érdekében, hogy a nők előbb vissza álljanak a munkába.
Exportösztönzés, hogy az államnak több bevétele legyen külföldről. Ezt K+F költségtérítési támogatással és adókedvezmények biztosításával a külföldre értékesített áruk és szolgáltatások után lehetne ösztönözni.
Mindezek mellett támogatások bevezetése a nyelvtanulásra.

Bürokrácia csökkentése: könnyebb legyen a cégalapítás, illetve a vállalkozásokkal kapcsolatos bárminemű ügyintézés, engedélyeztetés stb.
Ki kell szélesíteni az adóalapot össztársadalmi szinten, vagyis csökkenteni kell az adóelkerüléseket, azaz a szürkegazdaságot. Ehhez kötelezővé kellene tenni az E-számla rendszereket, hogy ne legyen sokszor fiktív, papíralapú számlázás.
Egyszerűbbé és átláthatóbbá tenni az adórendszert és a szabályokat ami kisebb adminisztrációs terhet jelent a piaci szereplők számára.
Ezenfelül ösztönözni kellene az elektronikus fizetés használatát és plusz tranzakciós vagy adó teherrel és/vagy felső korláttal sújtani a készpénzes fizetést. Ez átláthatóbbá tenné a gazdaságot.
Szigorítani a szankciókat, hogy aki adócsalással vagy elkerüléssel lebukik az annyira pórul jár, hogy ne érje meg neki és rendszeres, célzott ellenőrzéseket bevezetni az ilyen szempontból magas kockázatú szektorokra pl: építőipar és vendéglátás.
Portugál mintára bevezetni a számla-lottót: azaz, ha számlát kérsz egy sors jegyet is kapsz mellé amit bizonyos időközönként kisorsolnak, mint egy lottót. Ez érdekeltté teheti a fogyasztókat is, hogy fehérítsék a gazdaságot.
Lényeg, hogy könnyebb legyen a vállalkozásokkal kapcsolatos ügyintézés, mégjobban nőjön az elektronikus fizetések aránya, ne érje meg csalni illetve készpénzzel fizetni és a fogyasztót is érdekeltté tenni abban, hogy számlát kérjen.

A hosszútávú megoldás azonban a versenyképesség, az innováció és az export támogatásán keresztül fog tudni megvalósulni. Ennek alapvető követelménye az oktatási rendszer alapjaiban történő megreformálása is.

Ha nem akarjuk, hogy az egyéni magány társadalmi csapdává fejlődjön akkor az első és legfontosabb lépés az, hogy elkezdjünk tudatosan közösségekbe járni. Elevenítsük fel a régi kapcsolatokat és legyünk nyitottak az újak kialakítására – nem csak a kijelzőn keresztül…