Bödőcs után szabadon: „Magyarok! Lesz eurótok, úgy fogják hívni, hogy rubel!”
A humorista által jó 10 évvel ezelőtt megfogalmazott politikai szatíra a keleti nyitással viccelődött. Nem tévedett. A 16 évig regnáló Orbán-kormány valóban, minden kétséget kizáróan Oroszország felé sodródott és a politikai kommunikáció az utóbbi években egyre következetesebben arra a narratívára volt felfűzve, hogy harcolnunk kell Brüsszellel. Más-más ürüggyel, de az EU volt mindig a főellenség. Egyre gyakrabban jelent meg külföldi médiumokban is a Huxit szó.
Ugyanakkor 1 héttel ezelőtt, közel 40 év után újabb rendszerváltás történt Magyarországon.
Nem egyszerűen egy új politikai ciklus nyílik meg, hanem egy ritka történelmi pillanat.
Esély a megújulásra! Nem egyszerűen új kormány alakulhat Magyarországon, hanem a 2/3-os felhatalmazásnak köszönhetően lehetőség nyílt arra is, hogy az ország végre kiforduljon a zsákutcából.
A magyar gazdasággal kapcsolatos legtöbb kulcsproblémát a Fidesz kormányzási modellje mélyítette el.
A fiskális fegyelem lazulása, az EU-val való konfliktus, az intézményi bizalom leépülése és az ezekből összeálló kockázati felár döntően az Orbány-kormány politikai és gazdasági működésének következménye. Ezt egyértelműen a piac is így gondolta, hiszen amint kiderült, hogy a Tisza 2/3-os felhatalmazást kapott, a forint masszív erősödésbe kezdett és a hozamok beestek (pacsi akik hosszú papírokkal spekuláltak).
Vagyis a befektetők azt árazták, hogy az új kormány javíthatja Magyarország EU-kapcsolatait és nemzetközi megítélését, valamint helyreáll a gazdaságpolitika hitelessége is.
A Fidesz éveken át a stabilitás látszatát árulta az évente több 10 milliárd adófizetői forintból kitartott propaganda gépezet segítségével, miközben fokozatosan felélte annak alapjait.
Úgy beszéltek nemzeti szuveneritásról, hogy közben egyre drágábban volt csak finanszírozható az állam, vagyis a „nagy szuverén Magyarország” egyre jobban kiszolgáltatódott a külső befektetői hangulatnak.
A rendszer hosszú ideig (túl hosszú ideig) abból tartotta fent magát, hogy a politikai erőfölény illúzióját össze lehet téveszteni a kormányzóképességgel. Azonban a piac, a befektetők és a hitelezők tényekkel dolgoznak, nem a propaganda alapján áraznak.
Magyarország nem összeomlott ország, de igencsak kimerült.
A jelenlegi állapot viszont sokkal alattomosabb, mint egy szimpla válság. Gyenge növekedés, nagyon feszes költségvetés, drága finanszírozhatóság és nemzetközi bizalomhiány. Klasszikus stagflációról ugyan még nem beszélhetünk, de nem is állunk olyan távol tőle, miközben a gazdaságot élénkíteni kellene. Ez azért nagyon alattomos állapot, mert miközben a gazdaság ki van éhezve az olcsó forrásra, ezzel szimultán megszorítani kellene, hogy a rekord magas primer hiány – ami 2026-ban jó eséllyel még tovább fog nőni – visszaszoruljon a menedzselhető mederbe.
Ennek kapcsán várjuk majd az elvtársak vergődését.
A Fidesz legnagyobb károkozása nemzetgazdasági perspektíván a külső bizalom szétverése volt. Ezért Magyarországnak nagy kockázati felárat kellett fizetnie, és fizet a mai napig. Az EU intézményei évek óta jogállamisági, közbeszerzési, korrupciós és igazságszolgáltatási aggályok miatt tartanak vissza jelentős uniós forrásokat Magyarországtól. A szóban forgó források ~20 milliárd euróról szólnak, de ebből az Orbán-kormány évek óta tartó EU-ellenessége miatt hozzávetőleg 3 milliárd már végérvényesen elúszott, tehát kb. 17 milliárdot lesz lehetősége hazahozni a Tisza-kormánynak a következő időszakban.
Magyar euró? De euró?
Magyarországon az euró bevezetésének az egyik legmagasabb (76%) a lakossági támogatottsága a közép-kelet-európai országok között. Nem csoda, hiszen a magyar ember ahhoz lett szoktatva, hogy hol jobban, hol kevésbé, de tendenciózusan gyengül a hazai fizetőeszköz, vagyis évről évre kevesebbet ér a pénze. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy az emberek szeretnék a forintot valami stabilabbra cserélni. Az elmúlt másfél évtized gazdaságpolitikája azon az egyszerű, de végtelenül káros mechanizmuson alapult, hogy leértékeljük a forintot, eztáltal vonzóbbá tesszük a külföldi működő-tőke számára a hazai beruházásokat. A jegybank is többször elmondta még a Matolcsy korszak idején, hogy nincs árfolyamcéljuk.
Ennek megfelelően a forint évről évre gyengült nem csak a vezető, de a régiós devizákhoz képest is.
A Tisza-kormány kommunikációjában elkötelezett az euró bevezetése mellett. Az eddig is kirívóan magas lakossági támogatottsághoz mostmár egy politikai akarat is társul.
Ha elhisszük nekik akkor mostantól forint = euró. Olyan euró ami nem 2,5-3% kamatot fizet, mint a legtöbb nagy euró-övezeti ország papírja, hanem közel 6%-ot. Ezért erősödik rendületlenül a forint, mert a befektetők megelőlegezik a bizalmat.
A bevezetés természetesen nem a jövőhéten fog megtörténni, de 2030-ra előállhatnak azok a feltételek amelyeket teljesítve Magyarország készen állhat a devizacserére. Ha ez megvalósul akkor 2032-2033 környékén már tényleg euróval fogunk fizetni a boltokban, tehát 6-7 éves időtávon van igazi realitása az euró bevezetésének.
Amíg a jelenlegi hozamfelár be nem zárul addig további árfolyamerősödésnek lehet tere, és 5-10 éves távon nagyot lehet nyerni, ha most hosszú forint kötvényekre spekulál az ember.
Ezzel a pozitív forgatókönyvvel szemben áll a magyar költségvetés siralmas helyzete és a bizonytalan geopolitikai tényezők. Trump hol kibékül, hol pusztítással fenyeget, néha pár napon belül is 180 fokos fordulatot vesz a kommunikáció. Hogy az olajválságnak mikor lesz vége, vagy mi lesz a megoldása egyelőre beláthatatlan. Rosszabb esetben akár átfogó, tartós világpiaci áremelkedés is jöhet ami Magyarországot igencsak érzékenyen érintené.
Ha viszont minden jól megy – lezárulnak a geopolitikai konfliktusok, helyreállnak a magyar-EU kapcsolatok és sikerül valamelyest reszelni is egy kicsit a költségvetés állapotán – akkor kishazánk egy nagyon gyümölcsöző időszak elé nézhet!
Magyarok! Egyszer talán tényleg lesz eurótok!