Itthon az euró bevezetését, noha a lakossági támogatottsága az egyik legmagasabb a közép-kelet-európai régióban (76%) mégis gyakran vita övezi. Egyesek amellett érvelnek, hogy csatlakoznunk kell az euró-zónába, míg mások attól tartanak, hogy a közös valuta bevezetésével Magyarország elveszítené a házon belüli kamat- és árfolyampolitikát.
Igazából ez a vita nem is arról szól, hogy jó vagy rossz-e az euró. A valódi kérdés sokkal inkább az, hogy mikor jelent szabadságot a saját pénz és mikor válik teherré? Mikor segít az önálló valuta és mikor csak az a feladata, hogy elfedje a gazdaságpolitika hibáit a tendenciózusan gyengülő árfolyammal?
Ilyenkor érdemes az ideológiai reflexeket félretenni és objektív valójában, tények mentén végiggondolni. Az euró nem csodaszer, de a forint sem szent tehén.
A kérdés, hogy Magyarország jelenlegi helyzetében melyik szolgálná jobban a stabilitást, a növekedést és nem utolsó sorban az emberek jólétét.
Nézzük meg tehát pártpolitikától és ideológiai berögződésektől mentesen, hogy valójában mit jelentene itthon az euró.
Mikor éri meg megtartani a saját valutát?
Akkor ha Svájc vagy.
Viccet félretéve a saját valuta akkor előny, ha hiteles monetáris és gazdaságpolitikát folytat az ország, ezáltal magas nemzetközi bizalom övezi. Ilyenkor a piac elhiszi, hogy a saját valutát nem fogják politikai célokból elinflálni. Egy ilyen ország esetén a saját valuta valódi mozgásteret jelent. Lehet vele tompítani a válságokat, kezelni a ciklusokat és ha az ország hosszútávon is valóban prudens gazdaságpolitikát folytat akkor nem jár nagy kockázati felárral sem. Erre jó példa Dánia vagy Csehország, de a svédekkel is lehetne példálózni.
A saját valuta ezekben az országokban nem menekülőeszköz a fegyelem elől, hanem a tudatos és következetes gazdaságpolitika része.
Mikor nem éri meg a saját valuta?
A fentiek ellenkező esetében. Ha egy ország kicsi, nyitott, erősen integrált a gazdasága az eurózónába és mindemellett gyenge az intézményi hitelessége, illetve gyakoriak a gazdaságpolitikai hibák is.
Thats Hungary
Nem mondok újat azzal, hogy a magyar gazdaság erősen kötődik az eurózónához. Ugye sokszor halljuk, hogy azért megy nekünk szarul, mert a németeknek is. Ez nem csak egy előreszeretettel puffogtatott közhely, mert a magyar export tényleg nagyon jelentősen a német ipari ciklusokhoz kötődik.
Például ha Németország köhög, Magyarország már 40 fokos lázzal fekszik.
Az autóipar, a beszállítói láncok és a külföldi működőtőke mind olyan csatornák, amelyeken keresztül a magyar gazdaság nagyon mélyen be van ágyazva az eurózónás blokkba.
Ebben a perspektívában a saját valuta már nem feltétlenül jelent valódi önállóságot. Papíron persze megmarad a monetáris szuveneritás, viszont ha egy kis nyitott gazdaság ennyire erősen függ az eurózóna mibenlététől akkor a nemzeti deviza sokszor nem plusz szabadságot ad, hanem csak extra bizonytalanságot teremt. Pláne, ha finoman szólva az intézményrendszer és a gazdaságpolitika hitelessége sem az élmezőnyben van.
Egy magyar exportőr, importőr, vagy befektető nap mint nap szembesül ezzel. Az alapanyag euróban jön, a gép euróban kerül pénzbe, az energia ára részben nemzetközi devizákhoz kötött, a vevő sokszor euróban gondolkodik, miközben a bérek, adók és hazai költségek forintban jelentkeznek. Ez egy állandó árfolyamkockázatot visz a rendszerbe. Lehet fedezni, lehet beépíteni a szerződésekbe, de attól még extra adminisztráció és költség marad.
A saját valuta tehát egy ilyen gazdaságban kettős szerepet ölt. Látszólag mozgásteret ad, de következetlen és hibás gazdaságpolitika esetén visszaüt.
Ez a magyar történet lényege. A devizaleértékelés sokáig úgy jelent meg itthon, mint versenyképességi eszköz. A valóságban ez nem eszköz volt, hanem sokkal inkább egy tünet, vagyis annak a jele, hogy a gazdaság nem termelékenységben, innovációban, hozzáadott értékben próbál versenyezni, hanem olcsóságban. Ez rövid távon valóban hozhat beruházásokat, és javíthatja a GDP-hez köthető makrómutatókat, de hosszútávon az ország beleragad egy alacsony hozzáadott értékű pályába ami lemaradást fog eredményezni.
Ha egy ország versenyképességének egyik alappillére, hogy a nemzeti devizája tendenciózusan gyengülő pályán mozog akkor az nem valódi versenyképesség, hanem csak árengedmény saját magunkból.
Ez akkor válik igazán problémássá, amikor a hatalom hozzászokik ehhez, mondván:
„Ha baj van majd gyengül a forint. Ha romlik a költségvetés majd fizetünk egy kicsit magasabb kamatot, és ha nem nő a termelékenység, majd olcsóbbá válunk devizában mérve.”
Csakhogy ennek az árát az adófizetők fizetik meg, drágább importban, magasabb inflációban, romló európai vásárlóerőben és magasabb kamatfelárban.
Magyarország esetében a saját valuta megtartása mellett nehéz érvelni. Bár itt fontos hozzátenni, hogy az új adminisztráció hozhat változást ebben, és a piac szerint fog is.
Az euró bevezetése itt válik igazán érdekessé. Nem azért, mert varázsütésre megoldana minden problémát, hanem azért, mert elvenné a kormánytól azt a kényelmes menekülőutat, hogy a gazdaságpolitikai hibák árát újra és újra a nemzeti deviza leértékelésén keresztül, az emberekkel fizettessék meg. A hatalom rá lenne kényszerítve, hogy következetes és hiteles gazdaságpolitikát folytasson.
De akkor az euró automatikusan jó?
Természetesen nem.
Az euró nem varázslat, és nem lehet egy rosszul működő államot pusztán devizacserével rendbe tenni. Nem lesz tőle másnapra jobb minőségű az oktatás, hatékonyabb az egészségügy, jobb az államigazgatás, és a termelékenység sem fog magától nőni. Az euró legfeljebb kikényszeríti, hogy ezekkel a problémákkal többé ne lehessen olyan könnyelműen együtt élni.
Az euró bevezetése akkor okozhat gondot, ha egy ország rossz állapotban, gyenge versenyképességgel és fegyelmezetlen költségvetéssel lépne be a valutaunióba. Mint amilyen a jelenlegi Magyarország.
A csatlakozással ugyanis eltűnik az árfolyam alkalmazkodási szerepe, vagyis ha romlik vagy gyenge a versenyképesség, többé nem lehet azt mondani, hogy majd a gyengülő forinttal olcsóbbá válunk. Ha bevezetjük az eurót akkor csak a valós alkalmazkodás marad. Vagyis termelékenységben, hozzáadott értékben, bérekben, költségvetésben és intézményi hitelességben kell fejlődnünk.
Ez sokkal nehezebb és rövid távon fájdalmasabb is, de hosszútávon ez fog segíteni abban, hogy az ország ne árazódjon ki a nemzetközi piacról és ne egy kis kelet-európai összeszerelő üzem szerepébe ragadjon bele.
Az euró legnagyobb előnye, egyben a legnagyobb hátránya is. Elveszi a rossz és következetlen gazdaságpolitika legkényelmesebb menekülőútját, mert a valutaunióba történő csatlakozással többé már nem tudja magát leértékelni. Vagyis ha túl sokat költ, többé már nem fogja tudni a saját devizán keresztül szétteríteni a költséget a társadalomra. Ha gyenge az intézményrendszere, azt többé már nem lehet elfedni árfolyam-politikai trükkökkel.
Ezért az euró nemcsak devizacsere, hanem fegyelmező erő és pontosan emiatt lehet veszélyes azon országok számára akik nem készülnek fel rá.
A bevezetés egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen árfolyamon zárjuk a forint történetét. Ez társadalmi és gazdasági sorskérdés.
Ha gyenge árfolyamon történik a váltás, akkor a magyar bérek és megtakarítások euróban mérve alacsony szinten fognak rögzülni, vagyis olcsón lépünk be. Ez igazából jót tenne az exportnak, de a lakosság számára azt jelentené, hogy a magyar jövedelmek és vagyon európai összehasonlításban továbbra is nyomottak maradnak.
Az érem másik oldala, ha túl erős árfolyamon vezetjük be az eurót, akkor a magyar gazdaság egy része hirtelen drágának tűnhet. A bérek, szolgáltatások és a hazai költségek euróban denominálva magasabb szinten rögzülnek, ami rontja az exportáló és nemzetközi versenyben lévő cégek helyzetét.
A túl gyenge árfolyam a lakosságot, a túl erős a versenyképességet üti meg.
Az euró bevezetése igazából arról szól, hogy milyen versenyképességi állapotban, milyen nemzetközi megítélés mellett és milyen árfolyammal érkezünk meg a valutaunióba.
A közös kamatpolitika ára
Az euró bevezetésével értelemszerűen Magyarország elveszítené az önálló kamatpolitikáját. Vagyis a bevezetéstől fogva már nem az MNB, hanem az ECB (Európai Központi Bank) határozná meg a monetáris irányt Magyarország számára is.
Ez elsőre stabilitásként is értelmezhető, hiszen egy hitelesebb és jóval nagyobb monetáris rendszer részévé válnánk. Ez igaz.
A probléma az, hogy az eurózóna nem egy homogén gazdasági tér. Más állapotban lehet Németország, Franciaország, Hollandia és megint teljesen más helyzetben egy kis felzárkózó gazdaság, mint amilyenek mi vagyunk. Az ECB kamatpolitikája szükségszerűen az egész valutaövezet állapotára reagál, de a gyakorlatban a nagyobb gazdaságok problémái és ciklusai kimondva-kimondatlanul, de prioritást élveznek, hiszen nagyobb hatással bírnak az euróblokk általános állapotára.
Ez a gyakorlatban úgy is manifesztálódhat, hogy például nekünk alacsonyabb kamatszintre lenne szükségünk, mert nincs növekedés, de az eurózóna egészében még a döntéshozó politikusok tartanak az inflációs nyomástól, ezért a kamatokat magasabb szinten tartják, vagy fordítva.
A saját valuta ennél a pontnál adhat igazi mozgásteret.
Amerikában azért működik jól a valutaunió, mert ott nem csak monetáris hanem fiskális és politikai unió is van. Van közös szövetségi költségvetés, közös adórendszeri keret, szövetségi transzferrendszerek, egységes bankrendszer és szabályozás, illetve ami talán a legfontosabb: adósságunió, vagyis közös állampapírpiac.
Európában ezek mind nem adottak, ezért nekünk sokkal körülményesebb együtt élni a valutaunióval. Amerikában a dollár mögött egy szövetségi államrendszer, egy államként áll, míg az euró mögött több állam kompromisszuma, és ez óriási különbség.
Ki nyerne és ki veszítene az euróval?
Az euró legnagyobb nyertesei azok lennének akik ma sokat küszködnek az árfolyamkockázattal, vagyis az importőrök, a túlnyomó részt eurós költséghányaddal rendelkező cégek és az exportáló vállalatok.
A lakosság számára a legnagyobb előny a kiszámíthatóság lenne. Nem kellene minden nagyobb forintgyengülésnél azt érezni, hogy csak még messzebb kerültünk Európától.
Veszíthetnek viszont azok, akik eddig a gyenge forintból éltek. Azok a vállalatok, amelyek nem valódi hatékonyságból, hanem az olcsó magyar költségszintből építettek versenyelőnyt. Azok a cégek amelyeknek nem a termelékenység, hanem a gyengülő deviz adott levegőt, az euró bevezetésével valódi versenyképességet kellene építeniük.
Az „olcsók vagyunk, gyertek ide gyártani” logikát a magasabb hozzáadott érték, a hatékonyság növelése és az innováció perspektívája kell, hogy felváltsa.
Magyarország választása
A forintnak történelmi, érzelmi és identitásbeli jelentősége is van. Csakhogy egy valuta nem emléktárgy, hanem intézmény. Arra való, hogy a prudens gazdaságpolitikával stabilan őrizze az értékét, segítse a gazdasági döntéseket és bizalmat teremtsen.
Ha a forint képes lenne erre, akkor lehetne érvelni a megtartása mellett. De az elmúlt bő másfél évtizedben inkább a bizonytalanság, a politikai kockázat és a romló vásárlóerő szimbólumává vált.
A saját valuta akkor szabadság, ha fegyelmezett ország használja.
Magyarország számára az euró sokkal inkább egy önkorlátozás lenne. Egy olyan intézményi keret, amelyben kevesebb tere maradna a rögtönzésnek, a politikai célú pénzrontásnak és a gazdaságpolitikai felelőtlenségnek. Ezért is ellenállásos a téma, mert az euró nemcsak a forintot váltaná le, hanem egy kormányzási logikát is korlátozna.
De talán éppen ez lenne benne a legnagyobb érték.
Másfelől az euró bevezetése igazából nem is választás kérdése. Az európai-unióhoz történő csatlakozással ugyanis Magyarország vállalta, hogy be fogja vezetni az eurót de ez 2004 óta, vagyis még bő 2 évtizeddel később sem sikerült és eddig nem is volt rá igazi politikai hajlandóság.
A csatlakozással ugyanis Magyarország elfogadta a Monetáris Unió keretrendszerét és a belépési feltételeket, vagyis a manapság gyakran hangoztatott maastrichti kritériumokat.
Ezzel Magyarország nem kapott opt-outot, vagyis nincs külön olyan mentessége, mint Dániának.
Az EU-tanácsa is világosan fogalmaz, miszerint minden EU-tagállam (egyetlen kivétel Dánia) köteles bevezetni az eurót, ha teljesíti a konvergenciafeltételeket.
A baj az, hogy vállaltuk, hogy bevezetjük az eurót, de határidőt nem. Ez a kulcs sajnos.
Aminek nincs konkrét határideje csak valamikor majd meg kell csinálni azt az ember hajlamos nagyon könnyelműen kezelni főleg, ha az érdekei sem feltétlenül vágnak egybe vele. Ha nem szabtak konkrét határidőt akkor ugyanis számon kérni sem lehet.
Határidő és céldátum hiányában a politikai vezetés évtizedekig tudta halogatni a folyamatot azzal, hogy nem teljesíti vagy nem akarja teljesíteni a kritériumokat.
