Láthatatlan bilincs

Már nem olyan világban élünk amiben a születésed révén a társadalmi normák és szabályok determinálják az életutadat.
Ez korántsem volt magától értetődő az emberiség történelmének nagy részében.
Ha hánytatott sorsú, szegény, szolga családba születtél, jó eséllyel hasonló körülmények között is haltál meg. No nem azért, mert rossz döntéseket hoztál, esetleg nem dolgoztál eleget, vagy nem voltál elég tehetséges, hanem pusztán azért, mert megszülettél.
A születésed nem csupán kiindulópont volt az életedben, hanem a legtöbb esetben meghatározta a teljes életutadat is. Kijelölte a helyedet a társadalomban, a munkádat, a jogaidat és – rosszabb esetben – azt is, hogy egyáltalán önálló embernek tekint-e a társadalom, vagy valakinek a tulajdona vagy.

Ma más világban élünk. A modern ember jogi értelemben szabadnak születik. Szabadon választhat lakóhelyet, munkát, társat, vallást, világnézetet stb.
Felmondhatsz, vállalkozhatsz, elutazhatsz – látszólag – amikor csak szeretnél.
Nem parancsolja meg senki, hogy holnap reggel 8-kor hol kell lenned.
De mégis: holnap reggel 8-kor emberek milliárdjai ugyanúgy elindulnak dolgozni.
Nem kényszeríti őket senkit, és a javarészük egyáltalán nem is szereti amit csinál.
Ha nem kényszeríti erővel senki és nem is szereti amivel foglalkozik akkor mégis miért indul el?
Hát, mert lakni kell valahol és enni sem árt néha. Ki kell fizetni a számlákat, a hitelt, a gyógyszert, az autót stb.
A kényszermunka nem tűnt el, csak átalakult.
Nincs gazda, vagy földesúr aki megmondja mikor és mit tegyél. Helyette van törlesztőrészlet, lakbér, rezsi és a gyerek is kinövi a ruháit időnként.
A csendes szorongás, amely minden hónapban emlékeztet, hogy a szabadságodnak ára van.
Azt mondják szabad vagy, ami jogi értelemben igaz is, hiszen látszólag azt teszel amit csak akarsz és akkor amikor akarod.
De csak egészen addig amíg képes vagy finanszírozni a döntéseid következményeit.
A modern ember kényszere átalakult. Már nem láncok, hanem feltételek között élünk.
Senki nem mondja, hogy dolgoznod kell, de akkor majd csendben odabiggyeszti mellé a valóság, hogy nem lesz miből élned.

A bilincs ma nem vasból, hanem időből készül.

A felbecsülhetetlen vagyon, amit nem lehet visszaszerezni

A pénzről szokásunk úgy beszélni, mintha lenne értéke.
A mai pénz viszont csak egy össztársadalmi hitre alapuló jogi konstrukció.
Amíg mindenki elhiszi, hogy x egység pénz megér egy liter tejet, egy autót, vagy egy lakást addig működik a rendszer.
Amikor dolgozunk, nem egyszerűen munkát adunk el. Életünk egy darabját cseréljük erre a jogi konstrukcióra.
Egy órát, egy hónapot, vagy évtizedeket. A fizetésünk ennek az időnek a pénzben kifejezett ára.
Azért cseréljük pénzre az időnket, hogy később ebből a pénzből időt vegyünk.
Hogy miről beszélsz fiam?!
Dolgozunk, hogy elmehessünk nyaralni, vagy csak hogy hétvégén pihenhessünk. Dolgozunk, hogy egyszer majd ne kelljen dolgoznunk. Feláldozzuk a jelent a jövő szabadságának reményében.
Ebben az az ellentmondás, hogy a pénzt elveszítheted, majd újra megkeresheted. A vállalkozásod tönkremehet, de építhetsz másikat. A befektetéseid értéke visszaeshet, majd újra emelkedhet.
De a tegnapot, a múlt évet nem tudod visszavásárolni.
A gyermeked 5 éves szülinapjából nem lesz még egy. Az életed nem hosszabbodik meg attól, hogy később esetleg gazdagabb leszel, ugyanis a fiatalság nem fizet kamatot.

Van valami visszás abban, ahogy ma az időről gondolkodunk.
A pénzt értéknek, az időnket erőforrásnak tekintjük, pedig talán pont fordítva van.
Time is the ultimate currency

Amikor azt mondod, hogy ez az autó 10 millió forintba kerül, valójában ez a szám nem mond és nem is jelent semmit. A valódi kérdés az, hogy ezért a 10 millió forintért mennyi időt kell dolgoznod?
Életed mekkora részét kell feláldoznod, hogy megvehesd? Hány olyan nap, hét, hónap vagy év van az árában amelyet akár máshogy tölthettél volna?
Egy tárgy, vagy egy eszköz árát sose pénzben, hanem időben mérjétek! Az utóbbi az igazi ára.

A szabad választás különös természete

A modern társadalmunk egyik alappillére a választás szabadsága.
Ez a jogrendszerünk alfája és omegája.
Választhatsz szabadon hivatást, munkahelyet, lakóhelyet, vallást, bankot, telefont, autót, ruhát vagy éppen 20 féle fogkrém közül, hogy épp melyiket szeretnéd.
A legfontosabb kérdést azonban ritkán tesszük fel, és ritkán gondolkodunk el rajta.
Maga az életforma választható-e? Választhatod-e azt, hogy nem adod el a napjaid nagy részét pénzért? Választhatod-e, hogy több hónapra kiszállsz? Választhatod-e azt, hogy nemet mondasz?
A jog szerint igen, teljes mértékben. A gazdasági helyzeted viszont sokszor mást mond.
Ugyan a szegény ember is bármikor felmondhat, de lehet, hogy a következő hónapban már nem fogja tudni fedezni az alapkiadásait sem. A hitellel terhelt, vagy a családos ember is bármikor felmondhat csak lehet, hogy nem engedheti meg magának a bizonytalanságot.

Tehát az igazi szabadság kevésbé jogi, sokkal inkább egy anyagi állapot.
A valódi szabadság nem az, hogy megtehetsz valamit, hanem az hogy a döntésed következményeit is képes vagy elviselni.
A valódi szabadságod mértékét egy nagyon egyszerű kérdéssel lehet mérni.

Mennyi ideig tudnál mindenféle jövedelem nélkül élni?
A jövő hónapig? Fél évig? 5 évig? Életed végéig?
Minél rövidebb ez az idő annál kevésbé vagy szabad, és minél hosszabb annál könnyebben mondhatsz nemet.
A felhalmozott megtakarítás és vagyon tehát elsősorban nem pénz vagy fogyasztóerő, hanem ellenállóképesség.
Képesség arra, hogy minél nagyobb ez az időintervallum annál jobban kiiktathatod a „kell” szócskát a mindennapjaidból. Nem KELL minden munkát elvállalnod, nem KELL minden kérésre igent mondanod. Van lehetőséged választani.

A vagyon tehát a döntés szabadsága.
A pénz pont ezért egyszerre bilincs és egyben a hozzátartozó kulcs is.
Szükségünk van rá a mindennapi életükben, ezért függünk tőle, de éppen általa tudjuk csökkenteni is ezt a függést.

A fogyasztás, mint vigaszdíj

A modern gazdaság különös körforgást épített ki az ember köré.
Dolgozunk, mert minden pénzbe kerül. Aztán az időnkért kapott pénzből fogyasztunk, hogy kényelmesebb, szebb vagy elviselhetőbb legyen az élet.
Majd az egyre magasabb életszínvonal fenntartásához egyre többet dolgozunk. Az emberi természet alapvetően olyan, hogy amivel jelenleg már rendelkezel az egy idő után kevésnek fog érződni. Mindig jobbat, szebbet, nagyobbat, gyorsabbat, akármilyenebbet akarunk.

Ez ugyanaz a hozzáállás ami előre vitte a társadalmunkat és ami nélkül még mindig köveket ütnénk össze egy barlangban és ami a modern embert gúzsba köti.
Munka. Pénz. Fogyasztás. Nagyobb igények. Még több munka.
A rendszer közben az individualizmus köntösébe csomagolja az üzenetét, miszerint teljesedj ki és valósítsd meg a vágyaidat. Azt sugallja, hogy minden újabb vásárlás amellyel önmagadat jutalmazod, egy lépéssel közelebb visz a szabadsághoz.
Egy nagyobb ház, egy felsőkategóriás autó, egy drágább kiegészítő vagy akár egy egzotikus utazás.
És mindezek valóban adhatnak örömöt.

A tárgyak nem gonoszak, a kényelem nem erkölcsi hiba és a jólét sem szégyen.
De minden új földi jónak van egy láthatatlan oldala is.
A nagyobb házat és a drágább autót drágább fenntartani is.
A magasabb életszínvonalhoz, magasabb jövedelem kell.
A magasabb jövedelem viszont több felelősséggel, sokszor hosszabb munkaidővel és nagyobb stresszel járhat amik mind-mind időbe kerülnek.
Szóval a drágább vagyontárgyak birtoklása azt is jelenti, hogy valójában egy kicsit a tárgy is birtokol téged.
Na nem azért, mert önálló akarata van, hanem mert fenn kell tartanod.
A vagyonnak ára van, bármilyen furán is hangzik elsőre.

Ezért érez annyi ember egyfajta furcsa ürességet akkor is, ha egy külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy mindene megvan.
A ház nagyobb lett, az autó drágább és mostmár az utazások is messzebbre szólnak.
Csak az életből maradt kevesebb.

De vajon létezik alternatíva?

Nem igazán, vagy nem teljesen.
Könnyű azt mondani, hogy ne cseréljük el az időnket pénzre.
De akkor mégis mit tegyünk helyette?
Ugyanis az ételt meg kell termelni, a házakat fel kell építeni, a közműveket el kell juttatni az otthonokba, a betegeket el kell látni és az utakat is karban kell tartani.
A társadalom optimális működéséhez elengedhetetlen a munka. Az élet sosem volt mentes a kényszertől.
A természetben sincs ingyen fennmaradás. A vadászó embernek vadásznia kellett, a földművesnek vetnie és aratnia.
Aki nem tett erőfeszítést, éhezett.
Vagyis a munka és a szükség nem a pénz találmánya. A modern társadalom nem azért kényszerít munkára, mert a „háttérhatalom gonosz gyíkemberei” kitalálták, hogy mindenkit rabigában tarthassanak, hanem azért, mert az élet fenntartásához javakat és szolgáltatásokat kell létrehoznunk.
Valakinek tehát mindig dolgoznia kell.

Ebből következik, hogy a jó kérdés nem az, hogy létezhet-e munka nélküli világ. Nem, nem létezhet.
A jó kérdés az, hogy milyen munkát végzünk, mennyit és milyen feltételek között, illetve mekkora mértékben rendelkezhetünk a saját időnk felett.
A probléma sosem az, hogy dolgozni kell, hanem, hogy sokszor nincs valódi kapcsolat aközött amit teszünk, és amiért tesszük.
A földműves látta a termést. A kézműves megérinthette amit létrehozott. Az ács felnézett a tetőre, amelyet ő épített. A pék láthatta ahogy az általa sütött kenyeret mások hazaviszik az asztalukra. Az orvos láthatta, hogy valaki az ő segítségével térhet haza a családjához.
Manapság az ember viszont gyakran egésznap egy kijelző előtt gubbaszt, emailekre válaszol, táblázatokat tölt ki, meetingeken ül és este nehezen tudná megmondani, mi maradt utána.
A fizetés ugyan megérkezik, de a nap eltűnik.
Nem is biztos, hogy maga a munka fárasztó. Lehet csak a tudatalatti érzés az, hogy az időnk elmúlt, de nem tudjuk mivé vált.

A vállalkozás szabadsága(?)

Sok ember a vállalkozásban látja a kiutat.
„Ne másnak dolgozz.”
„Légy a saját főnököd.”
„Vedd a kezedbe az életed.” stb.

Ezekben van igazság. Egy vállalkozó nagyobb befolyással van arra, hogy mit csinál, kikkel dolgozik és merre halad. Nem csak fizetést kap, hanem értéket teremt(het), de ez önmagában nem jelent nagyobb szabadságot, csak másfajta függőségeket hordoz.
A főnök helyére az ügyfelek kerülnek. A fix munkaidő helyére a felelősség és a folyamatos agyalás.
A biztos fizetés helyére a bizonytalanság. A munkahelyi problémák helyére olyan jellegű problémák amiket este is hazaviszel.
Sokan a nagyobb szabadság reményében kezdenek vállalkozni és csak sok évvel később jönnek rá, hogy minden alkalmazottjuknál többet dolgoznak.
A vállalkozás akkor válhat szabadsággá, ha a tulajdonos idővel képes elszakadni tőle, és ami még fontosabb: a vállalkozás is tőle.
Ha rendszerek és struktúrák épülnek, ha van írott tudás a cégben és megvannak azok a kulcspozíciók (nem kulcsemberek, nagyon fontos különbség) amelyekkel önállóan is képes működni.

/Szokták mondani, hogy ha van kulcsember a cégedben akkor rosszul építetted a céget. Ennek az az oka, hogy ha nem egy adott pozícióhoz, hanem egy adott emberhez kötődnek ügyfél vagy napi üzletmeneti információk, vagy mondjuk csak ő tud valamit ami az adott folyamat(ok)ban nélkülözhetetlen akkor mi lesz, ha ne adj isten holnap elüti a vonat?
Kapkodás és fejetlenség.
Mindig, minden tudást és információt ami az üzletmenetet bármilyen módon érintheti, dokumentálni és elérhetővé kell tenni. – üzleti kitekintő vége./

Lehet, hogy nem több pénz, hanem kevesebb szükség kell

A másik út nem a jövedelem növelése, hanem a függőségek csökkentése.
Ha kevesebb pénzre van szükséged, kevesebb időt kell pénzre cserélned ami nem feltétlenül jelent automatikusan szegénységet és nélkülözést. Sokkal inkább azt, hogy tudatosan megkülönböztetjük azt, ami valóban fontos és szükséges attól amit megszoktunk vagy amit mások elvárnak tőlünk.

De mennyi az elég? Ez egy n-dimenziós kérdés és nem is lehet csak úgy megválaszolni.
Az „elég” ugyanis folyamatosan távolodik. Amikor kevés van, többet szeretnénk.
Amikor több van, akkor hirtelen elkezdjük magunkat a környezetünkhöz hasonlítani.
Ha a szomszéd jakuzzit vett, neked nagyobb jakuzzit kell venned. A tegnapi luxus, ma már alapelvárás.
Ezért nincs a gazdagságnak végpontja, mert az ember alkalmazkodik. Ami pár éve még vágyálomnak tűnt, ma már természetes.
Aki nem tudja mi az elég, az bármennyi pénzzel a bankszámláján is szegény marad.
A szabadság egyik útja éppen ezért a saját szükségleteink definiálása.

A pénz nélküli élet romantikája

Időről időre minden dolgozó emberben megjelenik a vágy, hogy mi lenne, ha egyszerűen csak kicsekkolnánk?
Kert, kis ház, önellátás. Ebben van valami mélyen emberi, hisz történelmünk javarészét így éltük.
A vágy, hogy közvetlen kapcsolat legyen a munka és az élet között.
Hogy lásd, mit termeltél, hogy tudd, honnan jön az étel, hogy ne a bankszámládtól függj.

A teljes függetlenség ugyanakkor csak egy illúzió. Bármennyire is átmész amishba, nem fogsz tudni teljesen pénz nélkül élni. Az épületeket javítani és karbantartani kell. Az eszközök elkopnak, a gépekhez alkatrész kell. A vetőmagot, építőanyagokat és a gyógyszert nem tudod mind saját erőből előállítani.

Teljes függetlenség nincs, talán soha nem is volt.
Ugyanakkor a szabadság nem a függések megszüntetése, hanem annak lehetősége, hogy megválaszthatod, milyen függéseket vállalsz.

A pénz nem börtön

Könnyű démonizálni a pénzt és azt mondani, hogy minden rossz forrása, hogy modernkori rabszolgává tesz.
De a pénz csak egy eszköz, nem csinál semmit. Nem parancsol és nem érez.
Mi építünk köré vágyakat, félelmeket és hierarchiákat.
Pénz nélkül sem lennénk mentesek a szükségektől, dolgozni egy pénz nélküli világban is kellene, csak másképp.

A probléma sosem a pénz intézménye volt, hanem az, hogy elfelejtjük mire való. Amikor eszközből céllá válik.
Amikor a számsor növekedése lesz a cél, és az életed ehhez az eszköz. Nem a pénz szolgálja a te gyarapodásodat, hanem te az övét.
Amikor azért áldozzuk fel a szabadságunkat, hogy egyszer majd szabadságot vásárolhassunk.
Amikor az egészségünket adjuk az anyagi jólétért, majd az anyagi jólétből próbáljuk visszavásárolni az egészségünket.
Amikor nincs időnk a gyerekeinkre, mert értük dolgozunk – ezt ízlelgesd egy kicsit.
A jövő építése közben, lemaradsz a jelenről.
Tehát a pénz nem börtön, de nagyon könnyű belőle falakat emelni.

A szabadság nem semmittevés

Szerintem sokszor rosszul képzeljük el a szabadságot.
Hajlamosak vagyunk rá úgy gondolni, mint teljes kötetlenségre, vagyis semmi munka, semmi kötelezettség, semmi elvárás. Csak az idő és te.

Ez a fajta teljes szabadság, könnyen céltalansággá válik. Az embernek szüksége van kötődésre, felelősségre és célokra. Valamire amivel nap, mint nap foglalkozhat és törődhet, valamire ami nagyobb nála.
A gyermekvállalás, egy szeretett hivatás, vagy a magadra vállalt felelősség nem a szabadság ellentéte.
Lehet a szabadság egyfajta megnyilvánulása is. A különbség talán abban érhető tetten, hogy választottuk-e, vagy kényszerből kell csinálnunk.
A szabadság nem azt jelenti, hogy semmi nem köt, hanem hogy tudod mihez akarsz kötődni.

Nem a kötelezettségek nélküli ember a szabad, hanem aki dönthet arról, hogy mire szánja az idejét.
Aki nem a túlélésért bocsátja áruba élete perceit, hanem az alkotás őszinte öröméért.

Konklúzió

A modern ember láthatatlan bilincse nem a pénz.
Hanem a félelem, a megszokás és a státusz iránti vágy.
Az elképzelés, hogy majd később kezdesz el élni, ha meglesz ez meg az.

A pénz ugyan lehet bilincs, de kulcs is. Attól függ, hogy szolgáljuk, vagy használjuk.
Az ember egész életében gyűjtheti a szabadság vélt eszközeit, miközben egyetlen napot sem élt igazán szabadon.
A végén nem az a kérdés fog számítani, hogy mennyi pénzt kerestél, vagy mennyi vagyont halmoztál fel hanem, hogy mire cserélted az idődet? ……. És megérte-e?